Navigáció

vrbr
“Családi vállalkozás” Akár így is lehetne jellemezni ezt a kitűnő csabai zenekart. A basszeren kívül mindenki a Vida klánhoz tartozik, akik a jelek szerint élnek-halnak a magyar rock zenéért. Szerencsére nem csak távoli ismerősök vagyunk, hanem személyesen is ismerhetem őket. Egy igaz rocker családról van szó, akiket szeretném, ha többen megismernének. Ez volt az egyik apropója az interjúnak. A másik, hogy Ők is fellépnek a következő Békési Rockzenekarok Találkozóján. A zenekar énekes frontemberével, Vida Robival beszélgettem…

Szia Robi, kérlek mutasd be a zenekart. Mikor és hogy alakultatok, kik a tagok…. ?

Békéscsabai családi rockzenét szerető és játszó zenekar vagyunk. 2010-ben alakultunk a családi házunk nappalijában.

A zenekar tagjai:
Vida Róbert – ének
Vida Richárd – gitár
Vida Bence – dob
Apró Attila – bass
Vida Zsanett – fuvola, vokál
Vida Roland – színpadmester és vokál

Hogy merült fel a családi zenekarnak ötlete? Gondolom ez egyfajta büszkeség is lehet…

Régebben doboltam, és régóta érlelődött bennem egy gondolat, hogy a gyermekeimmel együtt zenéljek, miután őket is érdekelte a zenélés, és szép lassan felépítettük a zenekart. Ez nagy büszkeséggel tölt el.

Milyen zenét játszatok és mely zenekarok hatottak a munkásságotokra?

Magyar rock feldolgozásokat és van néhány saját számunk is. Pokolgép, Ossian, Kalapács, Zorall, P.Mobil……

Volt régebben is zenekarod?

Igen volt a Phoenix nevű békéscsabai zenekar a 80-as években, ahol doboltam.

Mi a közeli és távlati terveitek a zenéléssel?

Szórakoztatni az embereket, határon innen és túl. Demó készítés.

Mi üzentek a Békési közönségnek, miért jöjjenek el december 8-án a kulturális központba?

Az üzenetünk ennyi: Ez az élet nem a három műszak!!!!!!!

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!