AddThis Social Bookmark Button

dq kicsi
A Dub-Quake zenekar 2012. decemberében alakult azzal a céllal, hogy a reggae, illetve a dub vonalán új lendületet vigyen a magyar-, először főként a Békés megyei zenei életbe. Helyi, megyei szinten nem túl elterjedt ez a stílus, de szerencsére vannak zenészek, akik hozzámernek nyúlni ehhez az irányzathoz is. A zenekari tagok életkora 15-25 év között mozog, ebből következően fiatalos lendülettel, és hangzással vetik bele magukat a próbákba, és a koncertekbe. A zenekarból Nagy Jánossal beszélgettem…


- Szia Jani! Kérlek mutasd be a zenekart. Ki, milyen hangszeren játszik…

Helló Gabi! Kezdem a front emberrel, Aaronnal az énekesünkkel. Ő, Angliából érkezett hozzánk, nem kimondottan az együttesbe… De, most már jó kis ütős kis hangszínével, tartalmas szövegeivel a formációnknak meghatározó, mondhatom azt is nélkülözhetetlen alaptagjává vált. Akinek hangját remélhetőleg egész Magyarország megismerheti és hallgathatja.
A következő hangszeres, Karácson Viktor, ő a dobszerkósunk. Ő egy nagyon ügyes, tehetséges dobos. Az énekessel és az együttes pár tagjával együtt a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola hallgatója.

Jöjjön a kedvenc dallam hangszeresünk, Vadász Gellért. Ő a szaxofonosunk és brutál jó kis témákat, riffeket hozott magával korábbi tapasztalatiból, színesítve vele az együttes hangzását.
Van még egy réz fúvós hangszeresünk, Bakos András. Ő kürtön játszik, és kíséri a saxit. Neki elég idegen volt a Reggae stílus, de elég hamar belerázódott és most már nagyon jól elboldogul.
Tehát Aaron, Viktor, Gellért, és András az előbb említett zeneiskolában tanulnak.
Az együttesben játszik még egy nagyon ügyes, tüneményes lány, Szuromi Zsuzsi. Ő a Békési illetőségű billentyűsünk, aki az ottani Zeneiskolában tanult zongorázni.

Szintén ott lakik még egy jó barátom, Molnár Rudolf, aki egyben a basszus gitárosunk. Tehetségének vannak mellékhatásai, pl. libabőr test szerte, ez persze egyáltalán nem káros! :) Sőt, ez leginkább örömmel tölti el az embereket, amikor hallgatják.

Mivel már a húroknál tartunk, itt mutatnám be a gitárosokat: Győri Gyurit, ritmus gitár, és Gyucha Csabit szóló gitár. Ők képviselik a tipikus Reggae témákat, akkordokat. Rájuk volt a legnehezebb rátalálni, mert Békés megyében, azaz az egész Viharsarokban nem olyan elterjedt a Reggae.

Nem hagyhatom ki a perkákat, a kongákat, az ebben a stílusban nélkülözhetetlen hangszereket, amelyeket nagy örömmel használ Szilágyi Balázs, aki tipikus afro stílusban nyomul. Ő az együttes legidősebb tagja, és mellet tagja a Békéscsabai Dobszerda egyesületnek is. Itt kell megemlítenem jómagamat. Nagy János vagyok, szintén perkás, ezen belül bongo, kolomp, csörgő, timbales és minden ami csörög, csetteg, csattog. Balázs és én magam is főként csak otthon, a kis szobánkban „magunktól” tanultunk zenélni.

- Honnan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok? Kinek az ötlete volt?

Rudi, (a basszusgitáros) keresett meg anno, hogy van egy barátja, a Karácson Viktor, és alapít egy Reggae bandát, én meg csukott szemmel igent mondtam. Viktor volt az ötletgazda.

- Ennyi jó zenészt, hogy sikerült összeszedni? Már előtte ismertétek egymást?

Nagy előny volt a békéscsabai iskola abban, hogy a fél együttes oda jár! Így könnyű volt a kommunikáció és egymás megtalálása. Lényegében mindenki ismert valakit a csapatból. Személy szerint én Balázst és Rudit ismertem és a próbákon ismerkedtünk, csiszolódtunk össze a többiekkel.

- Elég soktagú zenekarról van szó. Hogy tudjátok összeegyeztetni a próbákat?

Ez nagyon egyszerű kérdés. Az együttesből mindenki életének központjába helyezi a Dub-Quaket és ezért az első dolga próbára járni. Persze előfordul, hogy nem tud ott mindenki minden próbán. Különböző elfoglaltságok, netán gondok miatt. Dolgozni is kell, meg hát a barátok, barátnők is bonyolítják az életünket! :)

- Milyen stílus amit játszatok, és kik hatottak a zenétekre?

Reggae-t játszunk és természetesen a legnagyobb korszakalakító Bob Marley inspirál bennünket.

- Kik azok a zenekarok, akik még hatottak rátok?

Elsősorban, az előbb említett Bob Marley személye, Riddim Colony, Ladánybene 27, Soja, Irie Maffia, és még sorolhatnám a különböző nagyszabású együtteseket.

- Már kész az első saját számotok is, mit kell róla tudni? Miről szól, ki írta?

Igen, már van egy pár fülbemászó számunk. Ezek közül kiemelném a Corruption-t és a Driftin-t. A Corruption a mai kor korrumpálódásáról szól, amit az énekesünk megelégelt és ezen keresztül önti ki magából a sok szennyet. A Driftin elég közkedvelt nóta. Ez arról szól, hogy Aaron, az énekesünk megtalálja az együttest. De az igazi mögöttes tartalmát csak is Aaron tudná elmondani! Ezek persze mind az énekes saját munkái és szerzeményei.

- Békéscsabán már volt jó pár koncertetek. Milyen fogadtatása volt a zenekarnak?

Igen, volt már jó pár és ahogy észrevettük szeret a közönség bennünket és szeretik a zenénket. Mi nagyon jól éreztük magunkat köztük, és reméljük, hogy Ők is hasonlóan éreznek velünk kapcsolatban! Az ábra azt mutatta, mivel mindenki bulizott, táncolt, tombolt körülöttünk, ami nekünk öröm és egyben felemelő érzés volt.

- Mi a közeli és távlati tervetek a zenéléssel?

A közeli és a távlati tervünk ugyan az: ISMERJÉK MEG, ÉLVEZZÉK A ZENÉNKET, ÉS KÉSŐBB EZ LEHESSEN A HIVATÁSUNK, MEGÉLHETÉSI FORMÁNK!

- Ti is felléptek a „Békési Rock Napján”. Mit üzentek a közönségnek? Miért érdemes ellátogatni egy Dub-Quake koncertre?

Igen, szerencsére mi is fellépünk, ezen a nagyszerű Békési rendezvényen, de nézőként is elmennénk, ha nem így lenne!
A közönségnek meg annyit üzenünk, hogy ha szeretik a fülbemászó zenét és szórakozást, akkor ott lesznek, és nem fogják megbánni!
Garanciát én vállalok, hogy nem fog csalódni!

- Köszönöm az interjút!

Én köszönöm a lehetőséget. Peace!